Az emberek többsége vízhiányos

Testünknek körülbelül kétharmada, agyunknak háromnegyede és vérünknek pedig több mint 80 százaléka víz. Az előbbiekből kiindulva belátható, hogy a szervezetünk egyik alapja a víz. Felelős azért, hogy a sejtjeink számára a létfontosságú tápanyagokat (ásványi sók, vitaminok) elszállítsa.

A víz felelős azért is, hogy a felhalmozódott salakanyagok kiürüljenek a szervezetből, a kiválasztó szerveken keresztül. Ezért is nagyon fontos, hogy a szervezetünkből főként verejtékezéssel és a vizelettel kiürült vízmennyiséget folyamatosan pótóljuk. Nagyon sokszor hallani, hogy naponta 2-3 liter folyadékot fogyasszunk. Nyugodtan fogadjuk meg ezt a tanácsot!

Lényeges, hogy ne csak akkor igyunk, amikor szomjúságot érzünk. A legtöbben azt hiszik, ha nem szomjasok, akkor biztos nem folyadékhiányos a szervezetük, minek is igyanak. Ez egy tévhit!

Az emberek több mint fele vízhiányban szenved. Az a helyzet, hogy a szomjúságérzet néha csak későn jelentkezik. Ez egyszerűen a vízhiány miatt megemelkedett sókoncentráció mellékhatása, tehát ha szomjasak vagyunk, igazából már innunk kellett volna. Továbbá az is sokszor megesik, hogy akkor is eszünk valamit, mikor csak egy pohár vízre lenne szükségünk.

Igyunk több vizet és előzzük meg a betegségeket!

A víz szabályoz szinte minden folyamatot az emberi szervezetben. Amennyiben nem iszunk elegendő folyadékot, a szervezetünk alapvető funkciói szenvedhetnek kárt, ami betegségek kialakulásához vezethet. Senki sem gondolta volna, de összefüggés van a magas vérnyomás, a depresszió és a stressz kialakulása és a dehidratáció között.

A vízhiány sajnos olyan pszichológiai folyamatok elindítására készteti testünket, mint amikor stresszesek vagyunk. Szervezetünk a raktárkészleteihez nyúl, így a víztartalékaink is csökkennek. Emiatt a folyadékhiány stresszes állapothoz vezet, ami további vízhiányt okoz. A fentieket könnyű megelőzni, egy kis odafigyelés kell csak hozzá, hogy folyamatosan pótoljuk a szervezetünkből távozó folyadékokat.

Dehidratáció a kor előrehaladtával

A szomjúságot érzékelő képességünk, korunk előrehaladtával egyre jobban eltompul. Ennek eredménye, hogy az idősebbek nem annyira érzik a szomjúságot, mint a fiatalok. Mivel eleve nem szomjasak, ez megnöveli annak esélyét, hogy kevesebb vizet fogyasztanak, ami pedig dehidratációhoz vezet.

A kiszáradás, vagyis dehidratáció figyelmeztető jeleninek időben észlelése és kezelése nagyon fontos. Kiváltképpen oda kell figyelnünk magunkra a kor előre haladtával, mivel az öregedéssel járó fizikai változások során, hirtelen ingadozások léphetnek fel a test vízkészleteiben, ami szélsőséges esetben kiszáradáshoz is vezethet.

A kiszáradás elsődleges oka, a nem megfelelő mennyiségű folyadék bevitele a szervetünkbe. Azonban egyéb okokból kifolyólag is felléphet a dehidratált állapot:

  • Gyógyszerek mellékhatása

  • Fokozott verejtékezés

  • Hasmenés

  • Vérveszteség

  • Betegségek szövődményei

A kor előre haladtával ráadásul egyre kevésbé érzékeljük a szomjúságot, és a testünk vízháztartása is nagyobb eséllyel bomlik fel. Mivel idősebb korban kevésbé érzékeljük a szomjúságot, megnő az esélye, hogy kevesebb vizet fogyasztunk ezáltal nő a kiszáradás kockázata is.

A dehidratáció tünetei lehetnek idősebb korban

Gyenge dehidratáció esetén

  • száraz száj, száraz nyelv és sűrű nyál

  • vizelési nehézségek, csak kevés és sötét színű vizelet távozik kis mennyiségben

  • görcsök a végtagokban

  • fejfájás

  • sírás kevés könnyel

  • álmosság és irritáltság érzése

Súlyosabb dehidratáció esetén

  • alacsony vérnyomás

  • görcsök

  • súlyos izomgörcsök, izomrángások a végtagokban, a hátban és a gyomorban

  • hasi felfúvódás

  • gyors de gyenge pulzus

  • száraz, besüllyedt szemek, kevés könny

  • ráncos bőr, rugalmasság nélkül

  • szapora légzés

Az Aqua Vital vízadagolóival könnyen, gyorsan juthat friss, tiszta ásványvízhez!
Ráadásul most díjmentesen is kipróbálhatja őket 14 napig, minden kötelezettség nélkül!