Tiszta víz! Igyunk sokat, mert jót tesz!

Ezt halljuk folyamatosan, vagyis már a csapból is a víz folyik. De miért is igyunk sokat? Az emberek többsége még mindig alábecsüli a vízivás fontosságát, pedig bizony nagyon fontos, hogy beiktassuk a napi rendszeredbe a fogyasztását. A víz alapvető lételemünk, mert víz nélkül nincs élet! Míg élelem nélkül akár 30 napig is megvagyunk, víz nélkül csak alig 3 napig.

A víz az anyagcsere folyamatok szállító eszköze

Biztosítja a keringést és szabályozza a vérnyomást. Nem elég minőségi tápanyagokat, zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákat fogyasztani, szükség van arra is, hogy a tápanyagok a legtávolabbi sejtjeinkbe is eljussanak. Miután a sejtek a vérből veszik fel a tápanyagokat és ott adják le a kiválasztott salakanyagokat, nem is kérdéses a vízivás fontossága.

Vagyis a víz valójában egy szállítóeszköz

Tény, hogy a legtöbb ember nem fogyaszt annyi vizet, mint amennyire a szervezetének szüksége lenne. Átlagosan a testünk kétharmadát víz alkotja. A csecsemők szervezete 80 %, a felnőtteké már csak 60 %, az idős emberek szervezet pedig mindössze 50 %-ban tartalmaz vizet. Képzeje el, hogy ennek a csökkent vízmennyiségnek kell ellátnia folyadékkal testünk minden részét. Szervezetünknek a napi vízszükséglete 2-3 liter tiszta víz.

8 fontos érv, amiért figyelen oda a napi folyadék bevitelére

•    Vérünk több mint 80 %-a víz, vagyis a vérsejtek képzésekor is szükség van vízre
•    Csontjaink több mint a felét víz alkotja, tehát a csontsejtek képzéséhez is fontos a víz
•    Vízivással csökkenthető a fájdalomérzet, mert megindul a nyirokkeringés
•    Eltávolítja a szervezetünkből a méreganyagokat a vesén és a beleken keresztül
•    Síkosítja az ízületeinket, csökkenti az ízületi fájdalmaidat és véd az ízületi kopás ellen
•    Szabályozza az anyagcserét, ezért túlsúly esetén még több vízre van szüksége a szervezetnek
•    Segít a testhőmérséklet egyensúlyának megtartásában
•    Biztosítja agyunkban az elektromos működést

Az Aqua Vital vízadagolóival könnyen, gyorsan juthat friss, tiszta ásványvízhez!
Ráadásul most díjmentesen is kipróbálhatja őket 14 napig, minden kötelezettség nélkül!