A Víz Világnapja – Nem szükséges, hanem maga az élet

A Víz Világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította a Víz Világnapjává, ezzel is felhívva a figyelmet a víz életünkben betöltött fontos szerepére, hogy ezáltal is óvjuk, védjük környezetünket, ezen belül a Föld vízkészletét.

Csökkenő készletek, pazarló vízhasználat

A Föld felszínének kétharmadát víz borítja, így ez a legnagyobb tömegben előforduló anyag, mennyisége gyakorlatilag állandó, becslések szerint 1,4 milliárd köbkilométer. E mennyiségnek 93,7%-a sós tengervíz, és csak a maradék édesvíz, melynek többsége jég formájában van jelen a Földön.

A víz előkészítette az élet kialakulását, és ma is minden élőlény alapvető építőeleme. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a legfontosabb erőforrás, amit a Föld az emberiségnek nyújt. Sajnos az emberek gyakran nem fordítanak kellő figyelmet a víz védelmére, a vízkészletekkel való gazdálkodásra, a vizek tisztaságának megőrzésére.

Manapság a világ népességének csaknem egyharmada kénytelen szembenézni az egyre fokozódó vízhiánnyal. A vízkészletek drasztikus csökkenése és a pazarló vízhasználat következményei rendkívül súlyosak lehetnek mindenkire nézve a jövőben.

Nélkülözhetetlen és egyedülálló

Levonhatjuk a tanulságot, hogy milyen nélkülözhetetlen és egyedülálló kincsünk a víz, melyet életünk minden percében óvnunk kell. Jelenünk és az eljövendő generációk sorsa többek között azon is múlik, hogy miképp gazdálkodunk a Földön meglévő vízkészleteinkkel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket. A sok-sok csepp takarékosság is fontos dolog, és már a csöpögő csap megjavításával is hozzájárulhatunk a legfontosabb lételemünk védelméért, a vízért!

Ne feledje, az Aqua Vital vízadagolóival bármikor könnyen, gyorsan juthat friss, tiszta ásványvízhez!
Most díjmentesen kipróbálhatja őket 14 napig, minden kötelezettség nélkül!