Egészség és vízfogyasztás

A víz életbevágóan fontos!

A víz testünk anyaga, amely

  1. minden egyes végbemenő kémiai folyamathoz szükséges
  2. a testfolyadékok alapvető összetevője
  3. olajként működik az emberi testben, ezáltal csökkenti a mozgó felületek közötti súrlódást
  4. szabályozza a test hőmérsékletét a párolgáson és az izzadáson keresztül

Napi szükséges folyadékbevitel

Testünk tömegének kb. 70%-a víz. Csecsemőknél és kisgyermekeknél még ennél is nagyobb ez az arány. Egy egészséges szervezetnek naponta 1-1,5 liter vízre van szüksége. Kérem, ne ijedjen meg! Nem fog belefulladni ebbe a sok vízbe. Lehet, hogy kétszer, vagy talán még többször annyi vizet kell innia, mint amennyi a jelenlegi napi adagja. Elképzelhető, hogy néhány hetet is igénybe vesz az, amíg a szervezete átáll erre a bevitelre.

Nyáron vagy sportolás, testmozgás közben több folyadékra van szükségünk. Különösen fontos, hogy jó minőségű, tiszta vízzel pótoljuk az elvesztett folyadékot. A gyerekek ráadásul még mozgékonyabbak, mint a felnőttek; így a megfelelő vízfogyasztás számukra is nélkülözhetetlen. Idősebb korban jelentősen csökken a szomjúságérzet, és ha már fáradtság-érzés és teljesítményromlás jelentkezik a szervezetünkben, könnyen lehet, hogy a kiszáradás veszélye is fenn áll.

Jó közérzet, egészség és teljesítőképesség

Hogyan nyújt segítséget a víz a stressz leküzdésében? A víz segíti a nyirokrendszert a túlzott stressz okozta szennyeződések és túltelítődés közömbösítésében és eltakarításában. Tehát ha megrándult a bokánk, ha érezzük, hogy kezdünk megfázni, ha túlórázni kell a munkahelyünkön, vagy ha komoly vitánk folyt házastársunkkal, szervezetünknek szüksége van megfelelő vízpótlásra.

Néhány jó tanács:

  1. Ne feledje el, vízfogyasztásról van szó! Ne helyettesítse a vizet más folyadékkal. (cukros üdítők, kávé, tea, stb.)
  2. Mindig a legtisztább vizet igya! A ballonos ásványvíz megfelel ennek a kritériumnak.
  3. A legjobb az, ha a víz hőmérséklete a test hőmérsékletével közel azonos, mert a test így tudja azt a legkönnyebben feldolgozni. A vizet ne jéghidegen igya! Az Aqua Vital vízhűtői az optimális hőmérsékletű vizet biztosítják.
  4. Étkezések között fogyasszon vizet, ne étkezések alatt! A fölösleges víz étkezés alatt felhígítja az emésztő enzimeket és lassítja a gyomor kiürülését. Ezért étkezés után legalább egy órát, étkezés előtt pedig fél órát várjon a folyadék fogyasztásával!

A rendszeres vízfogyasztás segít egészségesnek maradni!

Az elhízás napjainkban népbetegségnek tekinthető, és egyre jobban terjed a gyermekek között is. Kutatások azt mutatják, hogy az elhízás és a cukros üdítő fogyasztás között szoros összefüggés van. Mivel a túlzott üdítőital fogyasztás az egyik jelentős oka a felesleges cukorbevitelnek, a víz/ásványvíz fogyasztás kultúrájának megismertetése jelentősen segíthet ezen a problémán.